A képen nevetsz rám,
Azzal a mosollyal amit annyira szerettem.
Ahogy a november hajnala rám tört,
Elindultál a Mennyország felé..
A hidegtől meggyengülve bedugtam a kezemet az ingembe.
Azért szerettem a telet mert téged boldoggá tett.
A hózápor nem áll el,
A hópelyhek nem tűnnek el a tenyeremből.
Mert a túl szeszélyes útjaink keresztezték egymást.
Reszkető hanggal és remegő kézzel,
Még mindig téged kereslek.
Gyorsan meg kell találjalak,
Mert egy gyáva bőgőmasina vagyok.
Nem talállak sehol,
De a tél illata már elért hozzám.
Bár úgy panaszkodtam mint egy gyerek, hogy "olyan hideg van...",
Szerettem a telet mert beléd kapaszkodhattam...
Nem talállak,
Ettől a fájdalomtól nem tudok aludni.
"Látni akarlak..." Nem bírom elviselni a hiányodat,
Még a legvadabb álmaimban, csendesen sírva sem tudom hátrahagyni ezt az érzést.
Még mindig kereslek.
Ha van Isten,
Ha léteznek csodák,
Ha teljesülhet egy kívánságom,
Had lássalak még egyszer.
Még ha ez csak egy illúzió is, nem számít...
A hózápor nem áll el,
A hópelyhek nem tűnnek el a tenyeremből.
Hiába... nincs hangom.
Még ha ez csak egy álom, nem érdekel, újra látni akarlak.
Gyengéden fel akarom ajánlani neked a melegségem.
Nem talállak,
Ettől a fájdalomtól nem tudok aludni.
"Látni akarlak..." Nem bírom elviselni a hiányodat,
Még a legvadabb álmaimban, csendesen sírva sem tudom hátrahagyni ezt az érzést.
Apránként próbálok tovább lépni,
De nem felejtelek el.
Ha még vannak könnyeim, nem hullajtom el őket,
Mert a szívemben élsz.
Tükröződsz a fehér tájon,
Csak úgy mint a mosolyod azon a napon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése